Világháborúk

Pest megye a két világháború korában és a háborúk közötti időszakban
Szemelvények a Pest Megyei Levéltár anyagából

Kedves Látogató!

Köszöntjük virtuális kiállításunkon, ahol a magyar történelem, közelebbről Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1914-től a második világháború végéig tartó történetébe nyerhetnek betekintést.
A 20. század eleje, s főként az első világháború utáni korszak, mint ismert, óriási változásokat hozott Magyarország történetében. Pest megye is részese volt ezeknek az eseményeknek, ezt centrális elhelyezkedése, a főváros közelsége is elkerülhetetlenné tette. Természetesen ezekből a történésekből a kiállításban sok minden hiányzik, illetve csupán egy-egy irat erejéig foglalkozunk a fontosabb eseményekkel. A teljességre való törekvéssel szemben áll mind a vonatkozó iratanyag óriási terjedelme, mind a tárgyalt korszak változatossága; a kiállítás magától értetődően erősen korlátozott terjedelméről nem is beszélve. Célunk azt volt, hogy minél sokszínűbb, a korszak hangulatát, az emberek gondolkodását és érzéseit legjobban visszaadó iratokat mutassunk be.
A kiállítás egyrészt időrendi események szerint – első világháború, az első világháborút követő események, második világháború –, másrészt tematikailag szerveződik: gazdaság és kultúra, politikai mozgalmak és események, valamint az egyéb, a mindennapi élethez kapcsolódó dokumentumok kaptak helyet egy-egy algalériában. A munkához nagy segítséget nyújtott Tóth Bence Péter, akinek a kiállítás összeállítója ezúton szeretné megköszönni a segítséget.
Végezetül pedig mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Kutatási tippek 

A galériát összeállította: Rőczei Lívia levéltáros

Az első világháború

Az első világháború

A világháború után

A világháború után

Gazdaság és kultúra

Gazdaság és kultúra

Politikai mozgalmak, események

Politikai mozgalmak, események

Egyéb érdekességek

Egyéb érdekességek

A második világháború

A második világháború