Az otthon maradottak háborúja

„Montecuccoli mondásából mindenki tudja: a háborúhoz három dolog kell. 1. Pénz, 2. Pénz, 3. Pénz. De volt a Montecuccolinak csak halavány sejtelme is arról, hogy a háborúhoz manapság mennyi pénz kell és mennyi katona!” – írták 1917 novemberében, a hetedik hadikölcsönt népszerűsítő kiadvány egyik cikkében.

Valóban hihetetlen áldozatokkal járt a „Nagy Háború”, mind a fronton, mind a hátországban, s ez utóbbi területen az elsődleges feladat a megfelelő pénzösszeg biztosítása volt, mind a hadsereg, mind az otthoniak ellátásának megoldása érdekében. A korabeli becslések szerint Magyarország I. világháborús kiadásainak összege mintegy 32,7 milliárd koronára – a háború előtti normál éves állami bevétel mintegy harmincszorosára – rúgott, amelynek 5%-át pótadókból, 95%-át pedig kölcsönből, ezen belül 53%-ot az ún. hadikölcsön-jegyzésekből befolyt pénzből fedeztek. Ezen kívül azonban szinte felmérhetetlen az az összeg, amit a hátországban szervezett jótékonysági akciók eredményeként gyűjtöttek össze, akár készpénzben, akár adományok formájában. A tartalékok azonban a háború előrehaladtával rohamosan fogytak, a megélhetés pedig az ellátási nehézségek miatt a korábbinál is sokkal nehezebbé vált, így egyre többen szorultak az állam segítségére, hogy a családfenntartó bevonulásával megszűnt jövedelmet valahogy pótolni tudják. A hadsegély-államsegély-hadikölcsön hármasa tehát alapvetően meghatározta a hátország életét.

A Nagy Háború kezdetén sosem látott lelkesedés járta át a monarchia valamennyi lakóját, s az otthon maradottak is szinte versengve igyekeztek tanúbizonyságot tenni áldozatkészségükről. A Hadsegélyező Hivatal az egyéb szervezettekkel együttműködve a legkülönbözőbb kiadványok és akciók révén biztosított lehetőséget arra, hogy mindezt meg is tehessék.
1914/15-ben szó szerint egymást érték a különböző országos, megyei és helyi gyűjtési akciók. Ezért is többször előfordult, hogy a főispán által kiküldött felhívásra egy-egy főszolgabíró azt válaszolta, az adott gyűjtés csak nagyon csekély vagy egyáltalán semmilyen eredményre nem vezetett, egy párhuzamos szervezés miatt. Természetesen megmutatkozott a város és vidék közötti különbség is, s nemcsak az összegekben, de például az 1914 végén meghirdetett prémgyűjtési akcióban is, amikor több helyről azt jelentették, hogy az embereknek a maguk szükségleteire sincs ilyesmijük. Amikor pedig nagyobb amerikai ruhasegély-szállítmány érkezett, a ráckevei járásban bizonyos darabokat, mint „czifra kabát, czipő, ridikül” nem kiosztottak, hanem elárvereztek, mondván ez mind olyan holmi, „amelyet a mi lakosságunk egyáltalában véve el nem hordhat”.

„Államsegélyre igénye nincs” – Így hangzott a korabeli hivatalos szóhasználattal az, hogy a kérvényező a hatályos rendelkezések szerint nem jogosult az államsegély igénybevételére. Igénye természetesen sokaknak volt rá. Szinte el sem lehet képzelni, milyen terheket rótt az elöljáróságra segélykérelmek elbírálása és a kifizetések lebonyolítása, kezdetben a számtalan fentebb említett gyűjtési akció, a későbbiekben pedig a legsúlyosabb közélelmezési gondok kezelése mellett. Így a magánszemélyeken kívül az egyes települések részéről is folyamatos panaszáradat zúdult a megyére és a főispánra. Sokan próbálták meg jogosultság nélkül igénybe venni a segélyt, de számos olyan személyt is elutasítottak, aki nem tudta igazolni azt, hogy nincs jövedelme, így például volt földje, de nem tudta megművelni. (Az is előfordult, hogy azt javasolták annak, akinek üzlete volt, hogy ha nem megy jól, inkább zárja be, mert akkor kaphat segélyt.)

A fentebb említettek szerint a hadikölcsön-kibocsátások (1914 novemberétől 1918 júniusáig összesen nyolc alkalommal) hihetetlen sikert hoztak, s ennek érdekében meg is adtak mindenféle engedményt a pénzintézetek (például földjelzáloghitelt biztosítottak vagy a hadikölcsönt életbiztosítással kötötték össze) végül a vasárnapi munkaszünetet is felfüggesztették a jegyzés idejére.
A valóban csábító (bár sajnos a későbbiekben be nem váltott) pénzügyi ígéretek mellett a propaganda legfőbb érve azonban természetesen a hazafias kötelezettség hangsúlyozása volt. Az első kibocsátások alkalmával, amíg kitartott még az általános lelkesedés, nem is volt szükség különösebb győzködésre – Pest vármegyében az első jegyzés alkalmával 34 millió forintos összeget értek el – sőt a törvényhatóságokat és különböző alapokat eleve figyelmeztették, nehogy erejükön felül jegyezzenek feltört betétjeikből vagy a kifejezetten erre a célra felvett újabb kölcsönből. A figyelmeztetésnek természetesen rögtön ellentmondott az egyre erősödő agitáció.

 

A további anyag elérhető blogunkban, az alábbi cikkekhez kapcsolódó galériákban:

HADSEGÉLY ÉS SEGÉLYHARC

JEGYZETT-E MÁR HADIKÖLCSÖNT?

 

A galériát összeállította: Kiss Anita

A dokumentumok előkészítésében közreműködött: Beri Győzőné, Tóth Bence Péter

 

 

Nemzeti áldozatkészség szobra

Nemzeti áldozatkészség szobra

Köszönőlevél az Auguszta-alaptól

Köszönőlevél az Auguszta-alaptól

Vas Mór gabonakereskedő felajánlása

Vas Mór gabonakereskedő felajánlása

Feljelentés kivizsgálása

Feljelentés kivizsgálása

Segélyösszeg kfizetését sürgető távirat

Segélyösszeg kfizetését sürgető távirat

Kérés szabadságra bocsátásról

Kérés szabadságra bocsátásról

Tábori lap

Tábori lap

Fizetési könyvecske

Fizetési könyvecske

Hadikölcsön-kötvény

Hadikölcsön-kötvény

Az első jegyzés eredménye a Biai járásban

Az első jegyzés eredménye a Biai járásban

Hadseregszállítók és jegyzéseik

Hadseregszállítók és jegyzéseik

Felszólítás felmentettekhez

Felszólítás felmentettekhez