A Pest Megyei Levéltár immár negyedik éve rendez tudományos ülést a levéltári nap keretében, amelynek megtartására idén november 26-án került sor.
A már szinte hagyományosnak mondható rendezvényen azonban a korábbiaktól eltérően most nem csak a „hazai" levéltárosok ismertették kutatásaik eredményét, hanem meghívott vendégek előadásai tették azt még tartalmasabbá, színesebbé. A konferencia alaptémája a megyei közigazgatás- és hivataltörténet volt, amelynek apropójául az első Pest megyei nádor-főispán, Wesselényi Ferenc kinevezésének 350. évfordulója szolgált. Az ülést dr. Dóka Klára, a történettudományok doktora, nyugalmazott főlevéltáros vezette le.
A konferencia nyitányaként dr. Egey Tibor nyugalmazott levéltár-igazgató bemutatta a Pest Megyei Levéltár legújabb kiadványát, amely a Pest megye múltjából sorozat 14. darabjaként Tanulmányok Pest megye múltjából III. címmel jelent meg. (A tanulmányok többségükben a 2008. évi levéltári napon elhangzott előadásokhoz kapcsolódnak.)
Az öt meghívott és nyolc saját előadó a középkortól egészen az 50-es évekig követte végig a megyei közigazgatás- és hivataltörténet főbb állomásait, az átfogó elemzések mellett speciális területekre is kitérve. Az előadások szerkesztett változata a tervek szerint január második felétől érhető majd el a Pest Megyei Levéltár honlapján.
A hivatalos program előtt egy másik ünnepélyes eseményre is sor került: Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke millenniumi emlékzászlót adott át Halász Csilla igazgató asszonynak, így kapcsolva be az intézményt a megyei ünnepségsorozatba.
(A Rőczei Lívia és Tóth Judit által írt részletes beszámoló várhatóan a Levéltári Szemle 2010/1. számában jelenik majd meg. A képes beszámoló elérhető a „Galéria" menüpontban.)






